A rendetlenség oka: mélyebbre ásva

A rendetlenség oka sokféle lehet és nem feltétlenül a piszok az elsődleges probléma. Hogy miért érezzük az otthonunkat rendezetlennek azt számos tényező eredményezheti.

Mindannyian olyan otthont szeretnénk, ahol jól érezzük magunkat, ahol a pihenés és a kikapcsolódás könnyedén megy. Ennek egyik alapfeltétele a rend, amit néha nem könnyű megteremteni. Olykor egyértelműen a kosz a rendetlenség oka, máskor azonban mi magunk sem tudjuk, hogy mi idézi elő.

Sok időt töltünk takarítással, mégis rendetlennek tűnik a lakás? Számos olyan tényező kölcsönözhet rendetlen megjelenést az egyes helyiségeknek, amelyeknek semmi köze a koszhoz. Mutatjuk, melyek ezek.

Sokféle rendetlenség létezik

A rendetlenségnek számos típusa van. A fizikai rendetlenség a legnyilvánvalóbb változata, amikor a tárgyak nincsenek a helyükön, a felületek porosak vagy piszkos a padló. Ez a fajta rendetlenség könnyen észrevehető és általában takarítással orvosolható.

Az is előfordulhat, hogy a lakás ugyan teljesen tiszta, de ha nem a megfelelő tisztítószereket használjuk vagy nem a megfelelő módon takarítunk, akkor a különböző felületek foltossá vagy elszíneződötté válhatnak, ami a rendetlenség benyomását kelti.

Képzeljünk el egy zsúfolt piacot, ahol minden irányból rengeteg szín, hang és illat ér minket. Hasonló hatással van ránk a vizuális zaj is, csak éppen a látásunkra. A túl sok dísztárgy, a különböző stílusú bútorok, a színes textíliák egyszerre történő megjelenése a térben a káosz érzését kelti, és megnehezíti a fókuszálást.

Az energetikai rendetlenség egy olyan fogalom, amely egyre nagyobb figyelmet kap. Amikor a lakótér energiamezője nem harmonikus, hanem negatív energiákkal telített az a szemnek láthatatlan, mégis jelentős hatással lehet a hangulatunkra és egészségünkre. Az energetikai rendetlenség gyakran kapcsolódik a felesleges tárgyakhoz, a régi, nem használt dolgokhoz, amelyek már nem szolgálnak minket és rossz energiát sugározhatnak, de sajnos a szomszédok, esetleg a korábbi lakók negatív energiái is okozhatják.

A színeknek hatalma van. A fehér és a pasztellszínekkel berendezett lakás világosabbnak és ettől tisztábbnak tűnik. Ezzel szemben a sötét bútorok vagy falak miatt az otthonunk zsúfoltnak és piszkosnak látszik, még ha nem is az. Az agyunk ugyanis arra van képezve, hogy a fehéret a tisztához, a sötétet pedig a piszkoshoz társítja.

Mit tehetünk, hogy otthonunk rendezettebbnek tűnjön?

Lehet, hogy azt gondoljuk, szükségünk van a turmixgépre, kenyérpirítóra, konyhai robotgépre, vágódeszkákra, kenyértartóra a konyha pulton, de mi lenne, ha a dolgok egy részét szekrényekben vagy fiókokban tárolnánk? Nem számít milyen tiszta a konyhánk, mindig rendetlennek fog tűnni, ha a konyhapult túlzsúfolt.

A hűtőszekrényajtók valóban remek helyek a gyerekrajzok és a fontos üzenetek számára, de ha ezek teljesen beborítják, kaotikus látványt nyújtanak. Helyezzünk el egy mágneses falitáblát a konya egyik kevésbé feltűnő részén, és inkább azon tároljuk őket. 

Ha zsinórok és vezetékek lógnak mindenhol, az annyira rendetlennek tűnik! Próbáljuk meg elrejteni őket a bútorok mögé vagy a gipszkarton belsejébe.

Ha a függönyök ráncosak és gyűröttek, rendezetlen benyomást keltenek. A ruhagőzölő hatékony lehet ezek eltávolításában és hozzájárulhat a tér esztétikus megjelenéséhez

A bútorok elhelyezkedése, a tárgyak eloszlása nagyban befolyásolja, hogy egy tér tágasnak vagy szűknek, rendezettnek vagy kaotikusnak tűnik-e. A jól megtervezett elrendezés nemcsak szebbé teszi a helyiséget, de praktikusabbá is. A bútorok átrendezése segíthet a lakás harmóniájának megteremtésében, jelentősen befolyásolhatja a tér energiáját és a mi közérzetünket is. Ha szükséges kérjük ki egy lakberendező véleményét.

Semmi nem csúfítja el úgy az egyébként tiszta konyha vagy fürdőszoba látványát, mint a fugákban lerakódott szennyeződés. Ha a fuga a koszos, ezek a helyiségek is piszkosnak fognak tűnni. A nyilvánvaló esztétikai előnyei mellett a fuga tisztán tartása meghosszabbítja annak élettartamát. Ha hagyjuk, hogy a szennyeződések felhalmozódjanak benne, könnyebben megreped és kipattogzik.

A nem megfelelő világítás, a gyenge vagy rosszul irányított fény árnyékokat vethet és kiemelheti a kisebb rendetlenségeket. Ha egy sötét sarokban van egy kupac újság, az alig látszik, de ha egy erős spotlámpa rávilágít, azonnal szembetűnő lesz. Irányítsuk a figyelmet a szép dolgokra, például egy műalkotásra vagy egy növényre.

Egyéb dolgok, amiket megtehetünk a rendezettebb lakás érdekében

Ahhoz, hogy az otthonunkban rend uralkodjon, az alábbiak is hozzájárulhatnak:

  • Minimalizmus: Szabaduljunk meg a felesleges tárgyaktól.
  • Zónarendszer: Osszuk fel a teret különböző funkciójú zónákra.
  • Egységes stílus: Válasszunk egy stílust, amelyet követni fogunk.
  • Jó minőségű tárolóedények: Rejtsük el a dolgokat esztétikus tárolóedényekben.

Egy kis segítség a különböző helyiségekhez:

  • Nappali: Távolítsuk el a felesleges tárgyakat az asztalokról, használjunk dobozokat a távirányítóknak és magazinoknak.
  • Hálószoba: Ágyazzunk be minden reggel, a gyűrött ágynemű nem szép látvány.
  • Konyha: Mosogassunk el minden edényt, már akár két koszos bögre is a rendetlenség érzetét keltheti.
  • Fürdőszoba: töröljük le a tükröt, a csempét, pakoljuk el a törölközőket.

Ne feledjük! Mindenkinek más elképzelése van a rendről. Ami az egyik embernek rendezettnek tűnik, az a másiknak már kaotikus lehet. Vannak, akik a tökéletes szimmetriát szeretik, másokhoz inkább a kicsit bohókásabb, egyéni stílus áll közelebb. A legfontosabb, hogy megtaláljuk azt a rendszert, amelyben az életünk legjobban működik, és amiben jól érezzük magunkat.

Források:

https://www.apartmenttherapy.com/things-make-home-look-messy-37405533

https://homemadelovely.com/30-things-that-make-your-home-look-cluttered

Kosár tartalma
A kosarad még üres.
Kosár ürítése
Összesen:
Megrendelés Frissítés
Kosár ürítése Mégsem
Bezárás Megrendelés Frissítés
Vissza
Keresés
Termékek Takarítási tippek Hírek
Choose your language
Magyar English Deutsch Hrvatski Română Slovensky čeština русский український