A titok a kézmosási technikában és a kézmosásra fordított időben rejlik. Vizezzük be kezünket, majd szappanozzuk be. Dörzsöljük át a habbal az ujjaink hegyét, valamint a kézujjak tövét, a tenyeret, a csuklót és a kézfejet is. A műveletet minimum 1-2 percig folytassuk, ez körülbelül annyi idő, ami alatt kedvenc slágerünket egyszer eldúdoljuk magunkban.
Bőrápolás és fertőtlenítés
A fokozott kézmosási láz megviselheti kézbőrünket, mely extrém esetben akár fel is repedezhet, éppen ezért rendszeresen használjunk kézkrémet. A zsíros, krémes kéz azonban ismét vonzza a kórokozókat, így ha tehetjük, minél kevesebbszer érjünk hozzá arcukhoz, a szem és a száj dörzsölését pedig kifejezetten kerüljük.
A személyi higiéne másik záloga a kézfertőtlenítő használata, ez azonban nem váltja ki a rendszeres kézmosást. Az alkoholos kézfertőtlenítők a kezet nem tisztítják, csak fertőtlenítik, így érdemes használatuk előtt szappannal alaposan kezet mosni. A kis és nagy kiszerelésben kapható kézfertőtlenítők ideálisak, ha úton vagyunk. Olvassuk el alaposan a címkét, fontos, hogy szerepeljen rajta a „virucid” és „baktericid” kifejezés, ez garantálja ugyanis, hogy a szer valóban elpusztítja a kórokozókat.
Érdemes egy-egy darabot a táskánkban, a kabát zsebében, illetve az autóban is tartani, hogy mindig kéznél legyen. Fontos, hogy kifejezetten kézfertőtlenítő alkoholos gélt vagy kendőt válasszunk, a háztartási, takarítási célra kialakított fertőtlenítőszereket ne használjuk a bőrön! Az is fontos, hogy ne essünk túlzásba: azonosítjuk a kritikus pontokat a hétköznapjaink során, és csak ezekben az esetekben használjuk a kézfertőtlenítőt. Ne feledjük: a tisztaság fél egészség!